Jobb ápolóvá tesz a jó smink? hiszek benne, hogy így van! Ha jól érzed magad a bőrödben, több lesz az önbizalmad, és ez a teljesítményt is fokozza. Az egyik legjobb hazai sminkmestert kérdeztem, milyen sminket javasol a kórházba.
Talán a képernyőn töltött évek miatt lehet, hogy a munka előtti rituálém része -természetesen a kávé mellett- a sminkelés. A szabadnapjaimon negyedennyi időt fordítok a készülődésre, de dolgozni 100%-os állapotban szeretek, és számomra ehhez hozzátartozik, hogy embert faragok magamból. Bárki, aki most azt mondja, hogy nem kell a smink, megkérdezné hogy rosszul vagyok -e, ha meglátna nélküle. Nem az a cél, hogy én legyek az egészésgügyis Barbie, egyszerűen csak összeszedettebbnek érzem magam, és a betegeknek is sokat jelent a team ápolt, igényes megjelenése. 35 éves kisgyerekes anyukaként, munka mellett, a vizsgaidőszak közepén tudtam, hogy kihez kell fordulnom néhány frissítő sminktippért. Pádár Dettivel még az „előző életemben”, az MTV Hungary műsorvezetőjeként dolgoztam együtt, szinte minden napomat vele indítottam akkoriban. Detti szerintem nem is sminkel, hanem varázsol, kimagasló technikai tudásán felül a lelkek szépítésének is mestere. És hogy milyen is szerinte az ápolóknak való smink? Ilyen:

Ez -természetesen- egy natúr smink, alaposan átgondolva, igényesen kivitelezve. Pont úgy, ahogy az a kórházba is szükséges. A kép, komfortzónámat messzire magam mögött hagyva, szerkesztés és filter nélküli, ám annál nagyobb felbontású. Azt tanultam Dettitől a mostani alkalommal, hogy a vízálló termékek lesznek a legjobb barátaim az ápoló-sminkjeimhez, és ez igaz is: egy napközbeni púderezéssel hibátlan volt minden még este 10-kor is! Nade hogyan készült mindez? Jöjjenek a részletek! (Fontos! Ez a cikk NEM tartalmaz fizetett hirdetést. A célunk az volt, hogy azokat a termékeket gyűjtsük össze, amik a legjobban szolgálják a célt, azaz szerintünk tényleg nagyon jól használhatók egy hosszú műszak során.)
Előkészületek:
- Koffeines szemkrém – a szem alatti táskák legnagyobb ellensége szuper áron, és valószínűleg örök életemre elég lesz az az egy üveg, amit beszereztem. The Ordinary – Caffeine Solution Ez az egyik olyan termék, amivel most ismerkedtem meg, és azóta is minden nap használom.
- Primer – KAP Primer – Bőrfeltöltő, kiegyenlítő, használatával kevésbé fényesedik át a bőr.
Szem:
Azért ez a következő lépés, mert én is mindig így kezdem a sminkelést, csak később alapozok. A sorrend nem kötelező. 🙂 Mondtam már, hogy Detti nagyon ügyes, én viszont sajnos nem. Ezért ez a szemsmink (illetve az egész smink) nagyon egyszerű, csak két szín, semmi extra technikai tudást igénylő megoldás. Ez nekem is sikerül, még hajnalban is! Egy szemöldökspirál és egy vízálló szempillaspirál emeli ki még jobban a szemeket.

Arc:
Alapozó ügyben nem kötök kompromisszumot, több mint 10 éve MAC termékeket használok. Próbáltam már drágábbra és olcsóbbra is cserélni, mindig visszatértem ezekhez: könnyebb alaphoz Face and Body, erősebb fedéshez Studio Fix Fluid. Egyébként ennél a lépésnél is az egyszerűségen volt a hangsúly: nem kontúroztunk, nem highlight-oltunk. Persze nem kell mindig alapozó, egy jó BB krém is csodákat tesz!
- Alapozó: MAC Studio Fix Fluid – NW13 árnyalat
- Korrektor a szem alá: kell -e mondanom, hogy ha ápoló vagy, valószínűleg ez a gyenge pont? A koffeines gélnek hála a táska helyzet javult, de el kell bánni a karikákkal is.
- Púder: Maybelline Super Stay Powder- 20 Cameo árnyalat. Ehhez a lépéshez szükséges egy jó púderecset, például a KAP-tól! Én nagyon szeretem még a MAC Mineralize Skinfinish Natural púderemet is.
- Pír – instant szerelem, nekem legalábbis biztosan: Rimmel Kate Moss Collection 001 Golden Sands.
- Permet – ezt is most tanultam: egy jó permet napközben is felfrissíti a bőrt, és nem szedi le a sminket! Jól vizsgázott a mostani teszten ez a KAP arcpermet.
Ajkak:
A kedvenc részem! A választott szín nagymértékben meghatározza a smink összhatását. Két olyan lehetőséget hoztunk, ami működhet a kórházban.
- Dr. Paw Paw színezett ajakápoló (az első képen)
- MAC Versicolour Varnish Cream Lip Stain – 109 Bitten Babe (a második képen)
- Nincs róla kép, de a célra tökéletes a Rimmel Stay Matte, például a Rose & Shine


Mindez persze egy termékarzenál, és messze nem az 5 perces gyors smink kategória. Jelenleg a vírusvédelmi előírások miatt az arcunk maszkkal fedett részén a legfontosabb a helyes bőrápolási rutin, a színes rúzsoktól egy időre sajnos akár el is köszönhetünk. Mégis azt remélem, hogy tudtunk mutatni egy átfogó képet arról, hogy mit érdemes használnunk a kórházban. Dettinek pedig nagyon köszönöm, hogy ilyen komolyan belevetette magát a kihívásba, az biztos, hogy nekem rengeteget segített!
Szerző: Németh Franciska
Borítókép: Medelita